IMG_20190907_103349

Családi nap Vácott

Az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ ellátottjai és kísérőik Vácott kirándultak, ahol megtekintették a Nagyboldogasszony-székesegyházat, a Tragor Ignác Múzeum hajótörténeti gyűjteményét és dottóval körbe is járták az egész várost. Jókedv, feltöltődés és új ismeretek jellemezték a napot.

Az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ a Tájoló Szociális Egyesülettel karöltve minden év szeptemberében egy családi napot szervez, melynek célja közelebb hozni egymáshoz az ellátottakat, dolgozókat és családjaikat, ezzel is törekedve arra, hogy egy igazán összetartó közösséget alkossanak. Idén Vác nevezetességeinek megtekintésével kötötték össze ezt a napot. A kirándulók szombat reggel az intézmény előtt gyülekeztek, majd buszra szálltak és kezdetét vette utazás. Megérkezvén Vácra, először a Nagyboldogasszony-székesegyházba látogattak el, amely Magyarország egyik legnagyobb katedrálisa a város főterén. A székesegyház 1761 és 1777 között épült klasszicista és késő barokk stílusban. Ezt követően dottóra ültek, amely körbe vitte őket a településen, érintve annak főbb nevezetességeit, látványosságait.

Természetesen a kirándulás közben meg is éheztek az intézmény enyhe részlegének ellátottjai és kísérőik, melyre számítottak is a szervezők. El is indultak a váci Hekk Terasz étterembe, ahol már frissen várt mindenkit a húslevés és a családi ebédekről is elmaradhatatlan fogás, a rántotthús. Miután mindenki jóllakott, indultak is tovább a kirándulás utolsó állomására. A Tragor Ignác Múzeum hajótörténeti gyűjteményét tekintették meg, mely Magyarország legnagyobb hajókonstruktőre, hajótervező mérnöke, Szabadi Kálmán életmű kiállítása. A tárlat XX. századi vitorlások, gőzösök, jachtok kicsinyített, élethű másolataival kelti életre a tengeri, a balatoni és a dunai hajózást. Ezzel lassan végéhez ért a kirándulás, mindenki kellemesen elfáradt és a hazaúton felhőtlen kacagások árulkodtak, hogy mindenki nagyon jól érezte magát ezen a napon.

A feledhetetlen élményt nyújtó program azon támogatók jóvoltából valósulhatott meg, akik a Tájoló Szociális Egyesületnek ajánlották fel adójuk 1%-át. Az intézmény vezetősége, az ott dolgozók és az ellátottak ezúton is köszönik a támogatást!

cof

Vidám Délután az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központban

Az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ idén is megtartotta a már hagyományosnak számító Vidám Délután című rendezvényét, mely az intézmény ellátottjainak és családjaiknak ad minden évben nyár elején egy élményekkel teli, tartalmas délutáni összejövetelre lehetőséget. Az idei alkalom különlegessége volt, hogy egyben egy nagyszabású projekt – a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. által kiírt, a megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci integrációját elősegítő pályázat – zárórendezvénye is volt.

Az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ minden alkalommal más-más témakört felölelve állítja össze a Vidám Délután játékos vetélkedőit, a résztvevők képességeinek figyelembevételével. Ebben az évben elsősorban a projekt kapcsán elkészített termékekből – cicás ügyességi játék, cipőfűzős játék, színdominó, formakirakó, halacskás játék – alakították ki az állomások feladatait, így azok is kipróbálhatták képességeiket az eszközök által, akik közvetlenül nem vettek részt a projekt folyamatában. 

Az ellátottak és hozzátartozóik több csapatot alkotva járták végig az állomásokat, ahol összemérhették a tudásukat. A játék végén természetesen mindenki győztes lett, hiszen a részvétel, a jókedv és az együttlét öröme az, ami igazán fontos. A rendezvényen továbbá a játékok tesztelésében segédkező óvodás és iskolás gyermekek is részt vettek az Óbudai Almáskert Óvodából és a Szellő EGYMI-ből.

A délután folyamán bemutatásra került a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. által kiírt, a „Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci integrációját elősegítő programok támogatása” – FOGLALKOZTATÁS 2018 című pályázat, „B” Komponens elnevezésű projektjének végrehajtását összefoglaló kiadvány. Valamint az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ ellátottjai által készített termékeket és az azokat népszerűsítő termékkatalógust is megtekinthették a vendégek.

Az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ háláját fejezte ki támogatóinak, partnereinek, többek között a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az EMMI felé, a Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának, az intézmény fenntartójának és a kerületi oktatási-, nevelési intézményeknek egyaránt, akik a projekt megvalósítását lehetővé tették, illetve véleményükkel segítették. Továbbá köszönet illeti a Kolosy téri sütödét a sok finom péksüteményért, amellyel támogatták az eseményt.

Az intézmény a játék után, a rendezvény végén minden megjelent vendéget szeretettel várt egy igazi magyaros gulyáspartira.

61766929_2199263953514298_7092828354050523136_n

Nyaraltak az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ ellátottjai

Az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ munkatársai – mint minden évben – idén is gondoskodtak arról, hogy az ellátottjaik részesüljenek egy felejthetetlen nyári élményben. Két kirándulást is szerveztek, külön az intézmény középsúlyosan értelmi fogyatékos ellátottjainak és külön az enyhe részlegnek.

 

Elsőként, május 27-től 29-ig a központ középsúlyosan értelmi fogyatékos ellátottjai kapcsolódhattak ki egy nagybörzsönyi erdei táborban. Itt sok helyi nevezetességhez, kiállításra mentek el, és persze sokat sétáltak a gyönyörű erdőben is. Egyebek mellett voltak a Halasi-Csipkeszerű Faragások Kiállításán, a Bárókút Állatsimogatóban, a Bányásztemplomban, Palisca Mária mesekerámikusnál, továbbá kipróbálták a Nagybörzsönyi Erdei Kisvasútat is. Az állatsimogatót, a kisvasutat és a meséket megjelenítő kerámiázást amit ki is próbálhattakkülönösen élvezték az ellátottak. A haza vezető úton pedig még megálltak egy kicsit Zebegényben, ahol ellátogattak a Hajózási Múzeumba, majd a Trianon emlékműhöz.

A következő héten, június 3-7. között, az intézmény enyhe értelmi fogyatékosai és pszichiátriai betegei a Balatonnál, Siófok-Sóstón tölthettek el öt kellemes napot, a szabadstrand közelében. Szerencsések voltak, júniusra végre megérkezett a jó idő, így igen sok napsütésben volt részük a kirándulóknak. Természetesen azonban nem csak a napozásról szólt ez hét, minden napra jutottak programok, feltérképezték a közeli nevezetességeket, múzeumokat is. Többek között megnézték Siófok városát, a Kőröshegyi Levendulást, a Kőhegyi kilátót Zamárdiban, a Balatoni Madárkertet Kerekiben, Balatonszárszón pedig a József Attila Emlékházon túl dottózni is volt lehetőségük. Az egyik délutánt pedig a wellnessezésre szánták Siófokon a Balaton még túl hideg volt a fürdőzéshez – ami többeknek teljesen új élményt nyújtott.  A szálláshelyen töltött idő alatt pedig fociztak, táncoltak és rengeteget mókáztak a nyaralók.

A beszámolók alapján mindkét nyaralás fantasztikusan sikerült. Mindenki nagyon jól érezte magát, dolgozókra és ellátottakra egyaránt jó hatással volt a természet közelsége és a környezetváltozás. Mindezért köszönet illeti Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatát is, akik folyamatosan segítik az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ működését, ezáltál lehetővé tették ezeknek a kirándulásoknak a megvalósulását is.

oznor

Anyák napi ünnepségünk

Minden fontosabb eseményt megtartunk az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központban, így nem maradhatott el május elején az Anyák napi ünnepség sem.

Ismét kitettek magukért intézményünk középsúlyosan fogyatékos ellátottjai, akik csütörtök délután egy különleges ünnepséggel lepték meg a róluk töretlenül gondoskodó édesanyákat. Virágokkal, versekkel és énekkel igyekeztek kifejezni hálájukat feléjük, ezen az igazán megható délutánon. Az előadásokat követően pedig különböző finomságokkal, süteményekkel és üdítőkkel lepték meg a szülőket, akiket rengeteg hála és köszönet illet meg szeretetükért, gondoskodásukért és nem utolsó sorban türelmükért.

DSC_1860

Gálalázban

Idén is megrendezte hagyományos Tavaszi Gálaműsorát az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ. A rendezvény elején – Janurikné Csonka Erika intézményvezető asszony után – dr. Gallóné Nagy Judit, az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata – Szociális Szolgáltató Főosztály vezetője köszöntötte a rendezvény résztvevőit és vendégeit.

Az intézmény, amely a fogyatékos emberek nappali ellátását végzi a kerületben, egész évben nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az ellátottak részvételével a sport, a kulturális, és egyéb rendezvényeiket méltó módon megünnepeljék, ezáltal pedig gondozottjaik is átérezzék az összetartozás élményét és a gondoskodást.

Dr. Gallóné Nagy Judit főosztályvezető ünnepi beszédében így fogalmazott: „A mai napot megelőző közös gondolkodás, a hetek óta tartó próbák, a kézműves foglalkozásokon együtt készített díszletek és kellékek, a varrodában megalkotott ruhák, végül maga a produkció sok időt és energiát igénylő, komoly csapatmunka eredménye, mely évről évre egyre jobban összekovácsolja az intézmény ellátottait és dolgozóit, erősíti a csapatszellemet, az összetartozás érzését. Mindenki fontosnak érezheti magát, hisz szerepe van, minden csavar nélkülözhetetlen a gépezetben.”

Továbbá kiemelte, hogy nap mint nap, milyen emberfeletti munkát végeznek a fogyatékos személyekkel foglalkozó szakemberek: „…rengeteg hála és köszönet illeti őket elhivatottságukért, türelmükért, az ellátottak iránti szeretetükért.” Köszönetet mondott továbbá Janurikné Csonka Erika intézményvezető asszonynak, és mindazoknak, akik az esélyegyenlőséget szem előtt tartva dolgoznak a gondjaikra bízottak érdekében.

A közeli költészet napjának alkalmából pedig egy verssel zárta köszöntőjét főosztályvezető asszony:

 

Aranyosi Ervin: A szeretetről

Szeretni annyi: – elfogadni,
kitárt szívedből többet adni!
Másokban meglátni a szépet,
s örökre hinni: szép az élet!

Az ünnepi beszédek után az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ egyik ellátottja Nimmervoll Márk, valamint az intézmény látássérült klubjának két tagja Bereczk Istvánné és Papp Györgyné szintén egy-egy versel kedveskedett a rendezvényen megjelent vendégeknek.

A szépen elszavalt versek után, lassan elhúzódott a színpadi függöny, és kezdetét vette az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ zenés, táncos színdarabja, a „Gálalázban”. Az idei produkció különlegessége volt, hogy az intézmény középsúlyos és enyhe részlege, valamint pszichiátriai ellátottak mind-mind együtt szerepeltek egy egybefüggő, külön erre az alkalomra írt színdarabban. A darabot Pipó József, az intézmény egyik dolgozója rendezte, a tánckoreográfiákat Magyarné Tóth Andrea tánctanár segítségével tanulták meg a szereplők. A vidám előadás mondanivalója – ha nagyon röviden szeretnénk összefoglalni –, hogy félretéve a személyes ellentéteket és konfliktusokat, közös erővel milyen nagy dolgokra is képesek lehetnek az emberek.

A 2019-es Tavaszi Gálát végül a Prizma EGYMI tanítványai, a Pitypangok zárták le színvonalas táncelőadásukkal, illetve nyitották meg ezáltal a tavaszi időszakot. A rendezvény teljes ideje elérhető volt az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ standja, ahol kaphatóak voltak az ellátottak által készített kézműves termékek.

tavaszi_gála_meghívó_online_új (2)

Meghívó a Tavaszi Gálaműsorunkra!

Idén is megrendezésre kerül a már hagyományos Tavaszi Gálaműsorunk! Intézményünk ellátottjai már lázasan készülnek, és nagyon várják, hogy bemutathassák a külön erre az alkalomra íródott színdarabjukat!

Tavaszi Gálaműsorunk az Óbudai Kulturális Központban kerül megrendezésre, megtekintése díjtalan, regisztrációhoz nem kötött.

Cím: 1032 Budapest, San Marco u. 81.
Időpont: 2019. április 12.  10 óra

Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ ellátottjai és dolgozói

 
DSCF4140

Húsvéti vásárok a Flórián Üzletközpontban!

Intézményünk ellátottjai különféle, ünnephez illő ajándéktárgyakkal készülnek a húsvétra. Az általuk készítettet kézműves termékekből pedig az ünnepek előtt mindenki megtalálhatja számára a legkedvesebbet a Flórián Üzletközpontban, a húsvéti vásárainkon. 

Húsvéti vásárok időpontjai:
🥚 2019. április 05. péntek 8.30-12.30-ig
🥚 2019. április 15. hétfő 8.30-12.30-ig
🥚 2019. április 17. szerda 8.30-12.30
🥚 2019. április 18. csütörtök 8.30-12.30

IMG_5120

Kacár tanya 2018

Családi nap a Börzsönyben

2018. szeptember 06.


Az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ ellátottjai és kísérőik a Kacár tanyára kirándultak, ahol a népi mesterségek rejtelmeibe pillanthattak be. Jókedv, feltöltődés és új ismeretek jellemezték a napot.
A Kacár tanya egy népi mesterségeket bemutató gazdaság a Somos-hegy fennsíkján, Szokolya határában. Az ide látogatók kipróbálhatják a népi mesterségeket, ismerkedhetnek a hagyományos paraszti gazdálkodással és állattartással, betekintést nyerve az önfenntartás alapjaiba.

Szeptember elején az intézmény enyhe részlegének ellátottjai és kísérőik ebben a festői környezetben ismerkedhettek meg maguk is a kenyérsütés hagyományos technikájával, kézműves foglakozásokon a szövést, nemezelést és a csuhézást is kipróbálhatták. A régi új technikák megismerése azért is volt hasznos a résztvevőknek, mert az óbudai központban maguk is kézműves termékeket készítenek, amelyekkel a már hagyományosan megrendezésre kerülő karácsonyi vásárokon találkozhatnak az érdeklődők.

A feledhetetlen élményt nyújtó program azon támogatók jóvoltából valósulhatott meg, akik a Tájoló Szociális Egyesületnek ajánlották fel adójuk 1%-át. Az intézmény vezetősége, az ott dolgozók és az ellátottak ezúton is köszönik a támogatást!

03

Humor, próza, ének a Tavaszköszöntő Gálán

Idén is megrendezte hagyományos Tavaszi Gálaműsorát az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztató Központ. A rendezvény nyitányaként Bús Balázs polgármester köszöntötte a résztvevő középsúlyos, enyhe, valamint pszichiátriai ellátottakat. Tavaszi Gála 2018
Az intézmény, amely a fogyatékos emberek nappali ellátást végzi a kerületben, egész évben nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az ellátottak részvételével a sport, a kulturális, és egyéb rendezvényeiket méltó módon megünnepeljék, ezáltal pedig gondozottjaik is átérezzék az összetartozás élményét és a gondoskodást.
Tehetségüket és lelkesedésüket megmutatva az intézmény középsúlyos, enyhe, valamint pszichiátriai részlegének ellátottjai énekeltek, szavaltak vagy éppen a Balatonszabadi-Sóstón töltött nyaralásaikat felidéző humoros, színpadi jelenetet adtak elő az Óbudai Kulturális Központ színháztermében.
Bús Balázs polgármester Bús Balázs polgármester köszöntőjében így fogalmazott: „Azt hiszem a felnőtt emberek döntő többsége feltette már magának a kérdést, hogy mennyire elégedett az életével. A válasz természetesen mindenkinek a magánügye, de a válaszokból inkább a külső környezet adottságaira következtethetünk. A személyes hogylétet a boldogság szó írja le pontosabban.
Talán abban egyetérthetünk, hogy sikeresen vagy ügyetlenül, de mindenki arra törekszik, hogy boldog lehessen a maga szűkebb közösségében. Már sokszor elmondtam, de nem árt újra felidézni Jan Gehl dán építész, várostervező gondolatát, mely valahogy úgy szól, hogy az „az ember legfontosabb szükséglete a másik ember társasága”. A közösséghez tartozás nem garanciája a kiegyensúlyozott életnek, másoktól elzártan azonban senki sem élhet boldogan.” Én biztos vagyok benne, – tette hozzá a kerület vezetője, hogy itt Óbudán, a 2012 óta évi rendszerességgel megrendezett Tavaszi Gála az előbbi felismerés lényegét tükrözi vissza. Köszönetet mondott Janurikné Csonka Erikának, intézményvezető asszonynak és mindazoknak, akik nap mint nap az esélyegyenlőséget szem előtt tartva dolgoznak a gondjaikra bízottak érdekében. A színpadi előadások előtt megosztotta a résztvevőkkel azt a jó hírt is, hogy sikerült az önkormányzatnak elnyernie egy jelentősebb pályázati összeget, amelyből az önkormányzat szeretné a kerületben a régóta tervezett szociális boltját megnyitni. Örömmel fogadták a résztvevők azt a bejelentést is, hogy hamarosan a középsúlyos fogyatékosok részlegét is felújítják, hogy az ellátottak jobb és szebb körülmények között tölthessék mindennapjaikat. A polgármester végül reményét fejezte ki, hogy a javuló intézményi körülmények, és a kerületben végzett fejlesztőpedagógia képes lesz kiteljesíteni azoknak a fiataloknak az életét, akik második otthonukként tartják számon a foglalkoztatót. Tavaszi Gála 2018
A rendezvény vendégművészei idén a látássérült klub tagjai, Nagy Krisztina és Nagy László, valamint a XVIII. kerületi Gyöngyvirág Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonának ellátottjai voltak, akik színvonalas táncelőadásukkal zárták le a 2018.évi Tavaszi Gálát, illetve nyitották meg a tavaszi időszakot.

04

Almaszedés Pomázon

Az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ ellátottjai – mint minden évben – idén is ellátogattak Pomázra almát szedni, egy szedd magad akció keretében.
Ezt a kora őszi kirándulást mindig nagy örömmel várják ellátottak és dolgozók egyaránt. Idén az almaszedésen az intézményből 50 értelmileg akadályozott személy vett részt, dolgozók és szülők kíséretében. A munkából mindenki egyformán kivette a részét, és végül 80 kg almával nehezebben tértek vissza a központba. A gyümölcsök egy részét mindenki saját részére szedte, a többit pedig a központban fogyasztják majd el. Az almát az ellátottak olcsóbban vásárolhatták meg, így a családok kedvező áron juthattak jó minőségű gyümölcshöz.
Az időjárás is kedvező volt, az ősz ellenére igazi nyári napsütésben volt részük a szüretelőknek. A szabad levegőn eltöltött jó hangulatú nap végére minden résztvevő kellemesen elfáradt.