A XI. Óbudai Rehab Atlétikai Kupán tíz csapat versenyzői mérték össze tudásukat, erejüket

Immár 11. alkalommal rendezett az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ kerületünkben atlétikai kupát. Az idei sportversenyre további kilenc társintézmény ellátottjai fogadták el a meghívást.

Komoly hagyománya van annak Óbudán, hogy otthont adunk olyan sportrendezvényeknek, amelyeken a fővárosból és vidéki településekről érkező, fogyatékkal élő fiatalok mérik össze tudásukat, erejüket. A tavalyi, pandémia miatti zárt kapus kupa után idén – mindannyiunk örömére – vendégversenyzők részvételével szervezhettük meg az eseményt a kerületi TVE sportpályán.

A XI. Óbudai Rehab Atlétikai Kupán a harmadik kerületi mellett kilenc másik rehabilitációs intézmény csapata képviseltette magát, közel kilencven résztvevővel.

Miután Busi Zoltán, az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ vezetője köszöntötte a sportolókat és a vendégeket, Károly Katalin, a Szociális Szolgáltató Főosztály vezetője nyitotta meg a rendezvényt, hangsúlyozva:

„Nagyon büszke vagyok minden, az Óbudai Rehab Atlétikai Kupára benevezett versenyzőre. Hogy mindannyiunk számára példamutatóan készültek a sportversenyre, miközben tudjuk, hogy lehetnek köztük olyan pályázók, akiket az elmúlt másfél esztendőben a korlátozások, a bezártság, a megszokott mindennapok elvesztésének terhei halmozottan érinthettek.”

A bemelegítő zenés torna után már kezdődhetett is a küzdelem három különböző sportágban. A benevezett versenyzők futás, kislabdadobás és távolugrás számokban mutathatták meg ügyességüket, és hogy az edzések során mennyit fejlődtek.

A sportversenyek után, kora délután könnyűzenei koncerten kapcsolódhattak ki a meghívottak és a versenyzők. A Tordasi Szivárvány Együttes érkezett szórakoztatni a résztvevőket, amely 23 éve alakult értelmi és halmozottan sérült fiatalokból és felkészítőikből.

A rendezvény teljes ideje alatt egészségmegőrző programok is várták a résztvevőket. Többek között a szájápolás és a korszerű étkezés volt igen népszerű a játékos, ismeretterjesztő foglalkozások témái közül.

Az atlétikai kupa ünnepélyes eredményhirdetéssel és a díjak átadásával zárult, amelyen dr. Kiss László polgármester minden versenyzőnek megköszönte a részvételt, és gratulált az elért eredményekhez, valamint a díjazottaknak átadta önkormányzatunk ajándékcsomagjait őszinte elismerésünk kifejezéseképpen.

Károly Katalin és Busi Zoltán

A III. kerületi TVE sportpálya adott otthont az idei kupának, amelyet Károly Katalin, a Szociális Szolgáltató Főosztály vezetője nyitott meg

polgármester és Busi Zoltán

Dr. Kiss László polgármester és Busi Zoltán, az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ vezetője együtt drukkoltak a csapatoknak, amelyek tíz különböző intézményből érkeztek

dr. Kiss László

Dr. Kiss László mind a közel kilencven versenyzőnek megköszönte a részvételt

forrás: obuda.hu

 

X. Óbudai Rehab Atlétikai Kupa – idén zárt körben

Az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ – a Tájoló Szociális Egyesülettel együttműködve – immár tizedik alkalommal rendezte meg a 3. kerületben már hagyománnyá vált Óbudai Rehab Atlétika Kupát. A járványhelyzet miatt azonban idén zártkörűen, csak az óbudai intézmény ellátottjai mentek ki a TVE Sportpályára.

DSC_6704

A rendezvényt Janurikné Csonka Erika intézményvezető nyitotta meg, aki beszédében többször hangsúlyozta a higiéniás szabályok, a maszkviselés és az 1,5 méteres távolságtartás betartásának fontosságát. Az évforduló alkalmából idén elkészült a rendezvény indulója is, melyet reméljük az elkövetkező években együtt énekelhetnek a kerületi versenyzők a külsős intézmények ellátottjaival. A megnyitó beszéd után bemelegítő zenés-táncos tornán vehettek részt a jelen lévő versenyzők, e remek hangulatalapozó után kezdődtek el a versenyszámok, a kislabdahajítás, futás és a távolugrás. A versenyszámok végeztével a NEMADOMFEL Együttes fergeteges hangulatú műsorát élvezhették a résztvevők.

 

Szintén a speciális helyzet miatt, idén a Kupára jelentkező külsős csapatok saját intézményeikben versenyeztek, így a legjobban teljesítő intézmény díját – a Rehab Kupát – egy későbbi időpontban megtartott eredményhirdetésen ítélik oda. Ám a verseny egyetlen résztvevője sem marad emlék nélkül, hiszen Rehab Kupás pólót, emlékérmet és emléklapot is kapnak.

Az Óbudai Rehab Atlétika Kupán azonban idén sem a versengés volt a legfontosabb. Ennek a rendezvénynek a célja: a sport és az egészséges életmód népszerűsítése a fogyatékos és pszichiátriai beteg személyek körében is.

Bízunk benne, hogy a rendhagyó módon megrendezett évfordulós Kupa után jövőre ismét a megszokott módon, együtt versenghetnek a résztvevők az Óbudai Rehab Atlétikai Kupa XI. tornáján.

DSC_6683

DSC_6617

DSC_6604

DSC_6736

forrás: obuda.hu