DSC_6585

Zárt körben tartottuk meg a X. Óbudai Rehab Atlétika Kupát

A Tájoló Szociális Egyesülettel együttműködve – immár tizedik alkalommal rendeztük meg a 3. kerületben már hagyománnyá vált Óbudai Rehab Atlétika Kupát. A járványhelyzet miatt azonban idén zártkörűen, csak az intézményünk ellátottjai mentek ki a TVE Sportpályára.

A rendezvényt Janurikné Csonka Erika intézményvezető nyitotta meg, aki beszédében többször hangsúlyozta a higiéniás szabályok, a maszkviselés és az 1,5 méteres távolságtartás betartásának fontosságát. Bemutatásra került a rendezvény tizedik évfordulójának alkalmából készült induló is, melyet reményeink szerint az elkövetkező években már együtt énekelhetünk a külsős intézmények ellátottjaival is. A megnyitót követően egy bemelegítő zenés-táncos tornán vehettek részt a jelen lévő versenyzők. Majd miután kellően megalapoztuk a hangulatot, el is kezdődtek a különböző versenyszámok, mint a kislabdahajítás, a 60 méteres síkfutás és a távolugrás. Egy kis pihenés után, végül a NEMADOMFEL Együttes adott egy fergeteges hangulatú koncertet.

Természetesen idén is jelentkeztek más budapesti intézményekből a fogyatékossággal élő versenyzők, akik a helyzetből adódóan most csak a saját kerületükben sportolhattak. A pontszámokat azonban még összesítenünk kell, így az eredményhirdetés idén egy későbbi időpontban lesz megtartva, akkor derül majd ki melyik intézmény nyeri el X. Óbudai Rehab Atlétika Kupát.

Az Óbudai Rehab Atlétika Kupán azonban idén sem a versengés volt a legfontosabb. Ennek a rendezvénynek a célja: a sport és az egészséges életmód népszerűsítése a fogyatékos- és pszichiátriai beteg személyek körében is. A távolból versenyző ellátottaknak is eljuttattuk a minden jelentkezőnek járó pólót, emléklapot és emlékérmet.

Az Óbudai Rehab Atlétika Kupa kiemelt támogatója idén is az Óbudai Egészségfejlesztési Iroda volt, a Szt. Margit Rendelőintézet „Egészséges közösséget építünk” VEKOP-7.2.2-17-2017-00001 pályázata által. A péksüteményeket a Kolosy Téri Sütöde, az ásványvizet pedig az Óbudai Auchan Áruház biztosította. A pólókat a Tájoló Szociális Egyesület finanszírozta a Raiffeisen Bank támogatása által, valamint Studniczky János vállalkozó feliratozta. A rendezvényt továbbá támogatta Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és a III. kerületi Torna és Vívó Egylet.

Comments are closed.