Rehab7

XII. REHAB ATLÉTIKAI KUPA

 
Óbuda- Békásmegyer Önkormányzatának fő támogatásával és az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ szervezésében idén tizenkettedik alkalommal került megrendezésre az Óbudai Rehab Atlétika Kupa, melyet dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere, valamint Busi Zoltán intézményvezető úr nyitott meg.
 
A versenyen értelmi sérült fiatalok mérhették össze erejüket 60 méteres futásban, távolugrásban, illetve kislabda dobásban. Az idei rendezvényen a szervező intézmény mellett, további 7 budapesti és 1 pest megyei fogyatékos személyeket ellátó nappali intézmény ellátottjai versenyeztek.
 
 
Az Óbudai Rehab Atlétika Kupa fő célja, hogy a hasonló képességű, fogyatékossággal élők együtt, közösségként élhessék át a sport által adott örömöket, és megmutassák, hogy a küzdeni tudás, a versenyszellem megléte, és a teljesíteni akarás nem csak az ép emberek sajátja.
A rendezvényen megjelent szervezetek, egyesületek segítségével az egészséges életmód szerepét kívánták hangsúlyozni. A Szent Margit Rendelőintézet munkatársai jóvoltából a versenyzők és a szurkolók ingyenes szűrővizsgálatokon vehettek részt, Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálata a kiegyensúlyozott táplálkozásra, és a szájhigiéniára hívta fel mindannyiunk figyelmét, továbbá izgalmas egészségnevelő programokat biztosított a BFKH II. Kerületi Hivatala Népegészségügyi Osztály.
 
 
Habár nem mindenki kerülhetett dobogóra, ezen a versenyen mindenki nyertes volt, aki teljes szívével és erőbedobásával versenyzett. A verseny zavartalan lebonyolítását a szervező intézmény dolgozói, és ellátottjai, valamint a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium önkéntesei biztosították.
 
 
Az idei évben a jól megszokott versenyszámokon túl kosárlabda büntető dobásban kipróbálhatták magunkat a versenyzők, melyhez a palánkokat az Óbudai Kaszások Kosárlabda Akadémia biztosította.
 
 
A díjkiosztás előtt a Tordasi Szivárvány Együttes adott koncertet, mellyel a jó hangulatban telt sportrendezvény igazán teljessé válhatott. Az együttes 24 éve alakult értelmi-, és halmozottan sérült fiatalokból és felkészítőikből. A versenyzők és segítőik együtt táncolva és énekelve pihenhették ki a verseny fáradalmait, és várták a rendezvény talán legizgalmasabb pillanatát, a díjátadót.
A versenyzők nagy meglepetésére Galambos Zsolt, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség kosárlabda szakágvezetője, a Hársfa SE elnöke, kétszeres speciális olimpiai bajnok szövetségi kapitánya is a díjátadók között gratulált a győzteseknek.
 
Az ünnepélyes eredményhirdetésen Burján Ferenc, Óbuda-Békásmegyer alpolgármestere éremmel jutalmazta a nyerteseket és elismerő szavakkal illette a résztvevőket.
A díjátadó után a Face Team akrobatikus sportszínház fergeteges előadása varázsolt el mindannyiunkat.
Ezúton is gratulálunk minden díjazottnak! 🥇🥈🥉
 
 
 
 

 

 

 

Comments are closed.