DSC_1860

Gálalázban

Idén is megrendezte hagyományos Tavaszi Gálaműsorát az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ. A rendezvény elején – Janurikné Csonka Erika intézményvezető asszony után – dr. Gallóné Nagy Judit, az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata – Szociális Szolgáltató Főosztály vezetője köszöntötte a rendezvény résztvevőit és vendégeit.

Az intézmény, amely a fogyatékos emberek nappali ellátását végzi a kerületben, egész évben nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az ellátottak részvételével a sport, a kulturális, és egyéb rendezvényeiket méltó módon megünnepeljék, ezáltal pedig gondozottjaik is átérezzék az összetartozás élményét és a gondoskodást.

Dr. Gallóné Nagy Judit főosztályvezető ünnepi beszédében így fogalmazott: „A mai napot megelőző közös gondolkodás, a hetek óta tartó próbák, a kézműves foglalkozásokon együtt készített díszletek és kellékek, a varrodában megalkotott ruhák, végül maga a produkció sok időt és energiát igénylő, komoly csapatmunka eredménye, mely évről évre egyre jobban összekovácsolja az intézmény ellátottait és dolgozóit, erősíti a csapatszellemet, az összetartozás érzését. Mindenki fontosnak érezheti magát, hisz szerepe van, minden csavar nélkülözhetetlen a gépezetben.”

Továbbá kiemelte, hogy nap mint nap, milyen emberfeletti munkát végeznek a fogyatékos személyekkel foglalkozó szakemberek: „…rengeteg hála és köszönet illeti őket elhivatottságukért, türelmükért, az ellátottak iránti szeretetükért.” Köszönetet mondott továbbá Janurikné Csonka Erika intézményvezető asszonynak, és mindazoknak, akik az esélyegyenlőséget szem előtt tartva dolgoznak a gondjaikra bízottak érdekében.

A közeli költészet napjának alkalmából pedig egy verssel zárta köszöntőjét főosztályvezető asszony:

 

Aranyosi Ervin: A szeretetről

Szeretni annyi: – elfogadni,
kitárt szívedből többet adni!
Másokban meglátni a szépet,
s örökre hinni: szép az élet!

Az ünnepi beszédek után az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ egyik ellátottja Nimmervoll Márk, valamint az intézmény látássérült klubjának két tagja Bereczk Istvánné és Papp Györgyné szintén egy-egy versel kedveskedett a rendezvényen megjelent vendégeknek.

A szépen elszavalt versek után, lassan elhúzódott a színpadi függöny, és kezdetét vette az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ zenés, táncos színdarabja, a „Gálalázban”. Az idei produkció különlegessége volt, hogy az intézmény középsúlyos és enyhe részlege, valamint pszichiátriai ellátottak mind-mind együtt szerepeltek egy egybefüggő, külön erre az alkalomra írt színdarabban. A darabot Pipó József, az intézmény egyik dolgozója rendezte, a tánckoreográfiákat Magyarné Tóth Andrea tánctanár segítségével tanulták meg a szereplők. A vidám előadás mondanivalója – ha nagyon röviden szeretnénk összefoglalni –, hogy félretéve a személyes ellentéteket és konfliktusokat, közös erővel milyen nagy dolgokra is képesek lehetnek az emberek.

A 2019-es Tavaszi Gálát végül a Prizma EGYMI tanítványai, a Pitypangok zárták le színvonalas táncelőadásukkal, illetve nyitották meg ezáltal a tavaszi időszakot. A rendezvény teljes ideje elérhető volt az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ standja, ahol kaphatóak voltak az ellátottak által készített kézműves termékek.

Comments are closed.